4. rész

• Nem is vagyok.
• Nem vagy? - csodálkozott Niall.
• Nem nem az egy barát és kész, de akkor honnan tudod?
• Folyton a telefonodat nézed ami arra utál, hogy hívást vársz vagy sms-t egy fontos embertől különben kikapcsoltad volna hiszen a legjobb barátodról van most szó. Gondoltam anyukádra de aztán láttam a nyakadon lévő lila foltot amit valószínűleg kiszívtak. Persze ez azt is jelenti, hogy csak összejöttél valakivel de aztán feltűnt a nyakláncod amin egy félszív van ebből levettem, hogy komoly a dolog. Azt is észre vettem, hogy rosszul érzed magad a társaságomban és félsz, hogy valami olyat mondj amit utána megbánnál, amiből azt következtetem le, hogy mostanában veszekedtek. Valószínűleg azért mert féltékeny de ebben nem vagyok biztos. - befejeztem majd nagy levegőt vettem és körbenéztem.
• Elmehetnél magánnyomozónak. - álmélkodtak a fiúk.
• Nem vagyok olyan jó csak egyszerűen figyelek a részletekre.
• És igen féltékeny de nem tudom miért és, hogy mit tegyek, régen nem volt ilyen. Tudsz segíteni hiszen te lány vagy? - szinte könyörögve nézett rám.
• Biztos régebben is féltékeny volt csak nem vetted észre, meg gondolom nem is volt annyi rajongótok mint most. Habár nem tudom mennyi van a hangotokhoz mérve több millió lehet. Amit persze senki sem viselne el. Gondold magad az ő helyébe, ha neki lenne annyi fiú rajongója akkor te is féltékeny lennél nem?
• De igen persze és igazad van de mit tegyek? - nézett rám bociszemekkel.
• Vidd el valami romantikus helyre olyanra amire mindig is vágyott csak eddig nem tudote elmenni. Mivel most Niall kórházban lesz egy ideig talán lemondhatnátok a programjaitokat és a maradék idődet rá fordíthatnád, hogy lássa fontos vagy neki. - adtam neki a tanácsokat.
• Köszönöm megint. Majd odajött és átölelt. - Én most akkor megyek ha nem bánjátok remélem holnap is találkozunk. Jobbulást haver! Sziasztok! - még odament barátjához megölelte és elment, így csak ketten maradtunk. Fogtam magam és leültem a székre ami az ágy mellett volt.
• Kérdezhetek valamit? - kérdezte.
• Persze de nem biztos, hogy válaszolok. - mondtam mosolyogva.
• Miért maradtál itt? - a kérdése nagyon meglepett de válaszoltam.
• Azért mert nem akartalak egyedül hagyni.
• Csak ennyi? - éreztem, hogy reménykedik valamiben.
• Igen, vagyis nem. Nem tudom pontosan csak mikor az autóban segítséget kértél akkor azt éreztem, hogy nem hagyhatlak magadra csak ha már teljes biztonságban leszel.
• De most itt vagyok a kórházban és a fiúk is itt vannak vagyis majd nemsokára itt lesznek.
• Azt szeretnéd, hogy elmenjek? - kérdeztem csintalanul.
• Nem dehogy! Azt szeretném, hogy maradj velem egész nap. Azt, hogy egy pillanatra se hagy itt engem, de persze ezt nem kérhetem így csak reménykedni tudok a jelenlétedben.
• Nyugi maradok még, sőt holnap is jövök és ha szeretnéd minden nap eljövök.
• Miután kimentem akkor is találkozhatnánk?
• Igen. - mondtam és éreztem,hogy elpirulok de nem csak én lettem piros hanem ő is. Csak ültünk ott és néztük egymást de bejött Zayn és megzavart minket.